Zrínyi Napok Szigetvár
Szigetvár városa hazánk egyik híres történelmi települése, köszönhetően Szigetvár 1566. évi ostromának, ami már a kortársak szemében is jelképes jelentőségű volt, így élénk érdeklődés övezte Magyarországon, a Habsburg Monarchia országaiban és Itáliában is.
Magát a várat, ahová Zrínyi mintegy 800 katonájával szorult vissza, ettől fogva az óváros felől folyamatosan szoros tűz alatt tartották, ennek ellenére a védők a 26-i eredménytelen ostrom után az augusztus 29-én, a mohácsi csata 40. évfordulóján indított második támadást is visszaverték, melynek során mintegy 4000 török katona esett el. Ennek ellenére szeptember 7-én elesett Zrínyi Miklós várkapitány és serege.
A hősies helytállásnak állít emléket a város legnagyobb, leghíresebb rendezvénye, a szigetvári Zrínyi Napok. A rendezvénysorozat 1833 óta minden évben megrendezésre kerül, ötlete Kölcsey Ferenctől ered. Az első Zrínyi-ünnepséget Góczy Konrád plébános és Mérey József járási főszolgabíró kezdeményezésére rendezték meg. A kezdeti egyházi ünnepekből napjainkra az egész várost és Szigetvár kistérségét megmozgató ünnepség sorozat fejlődött.
A rendezvények nagy része a hagyományőrzéshez kapcsolódik, látványos bemutatókkal, hadijátékokkal találkozhatnak az érdeklődők, valamint számos koncert, zenés bemutatók, musical és színházi előadások is megtalálhatók évről évre a programok között.
A rendezvénysorozatot 2018-ban szeptember 6-9. között rendezik meg, a programok weboldala elérhető a http://www.zrinyinap.hu címen.